Similar Posts
Szombati esti türelemjáték
Szombati esti türelemjáték A vadgazdálkodási létesítményemen végzett szombat kora reggeli munkálatok után, természetesen lesvadászattal ért véget a nap. A hétvége már eleve nem indult szerencsésen: mintegy 200 kilométer megtétele után döbbentem rá, hogy a hidegebb időkre szánt lesnadrágomat és a bakancsomat otthon felejtettem. Az előző nap kavarodása, a kora reggeli, sötétben (lámpa nélküli) indulás… nem…
Az égeres erdő ligetes részén kialakított zavartalan szórón, a telihold ellenér…
Az égeres erdő ligetes részén kialakított zavartalan szórón, a telihold ellenére (a tapasztalat szerint a kivilágított erdőben sokkal óvatosabbak a vadak) életteli nyüzsgés volt az éjszaka. Először az 5 egyedből álló árva-malac-konda, majd éjfél körül a 2 kocából és 11 malacból álló nagyobb létszámú csapat érkezett. Mind a két vendégsereg szinte percre pontosan 25 percet…
A szokásos, havi rendszerességű vadászatom júliusi első vadásznapján a Nagy-Zöl…
A szokásos, havi rendszerességű vadászatom júliusi első vadásznapján a Nagy-Zöld-Dagonyához közel, egy kökénybokor takarásában kialakított 7 m magasan ültem ki a lesre. Az éjszaka csak néhány szarvas haladt át a dagonya széli erdőrészen, viszont hajnalban, 4 óra után nem sokkal megérkezett az a kan, amelyet már ismertem a kamera képekről. Nagy cuppogva, tocsogva lépkedett a…
Nos, az ilyen rejtélyes, remete kanokra már hosszú ideje készülök.
Nos, az ilyen rejtélyes, remete kanokra már hosszú ideje készülök. Egy ilyen találkozásért képes vagyok akár délután 4-től reggel 7-8-ig kint tölteni az éjszakát 8 méter magasban, egy fél négyzetméternél alig nagyobb, fára rögzített Summit Viper PRO SD lesen, amelyet néhány módosítással hosszú, mozdulatlan várakozásra optimalizáltam. Tavaly már volt szerencsém egy hasonló remetével találkozni, amikor…
Kevéssel sötétedés után egy szép kan kereste fel a szórót.
Kevéssel sötétedés után egy szép kan kereste fel a szórót. Illetve, -mivel a már fél éve a szórót figyelő kamera még nem küldött róla felvételt- tévedt rá a szóróra, Sajna, nem sokat időzött. Éppencsak bekukkantott. A 15mp -es video 12. másodpercében látható, hogy valami gyanús dolog történt, aminek hatására egy pillanatra megáll és azonnal visszafordul….
