Similar Posts
I. (Bevezető)
I. (Bevezető) Hallgassátok, derék népek, a vályúnak születését: Kemény mandulafából, mely bőven ontotta egykor ínyenc termését, Kezemmel, fűrésszel, türelemmel faragtam, vágtam, hogy fedelét tolva a sertevadak hada örömét lelje ottan, találjon magának csekély munkával szerzett ízes magvakat, és maradjon nyugottan. II. (A malac felfedezése) Ámde jött egy malac, játákos, huncut, kreatív fajta, Szagolta körül a…
Ez a „vadász-hétvége” eddig (még van hátra két nap) is nagyszerűnek, mozgalmasn…
Ez a "vadász-hétvége" eddig (még van hátra két nap) is nagyszerűnek, mozgalmasnak és élménydúsnak mutatkozott. Az első éjszakai vadászatomra kicsit megkésve értem ki, és a kedvezőtlen széljárás is ellenem dolgozott. Úgyhogy a 21 óra után érkező, 4 süldőből álló konda – ami szél alatt érkezett – idejekorán lelépett; úgy, hogy a méltatlankodó morgáson kívül semmit…
Ez a gyönyörű, igen jól táplált, egészséges borz rendszeres látogatója ennek a…
Ez a gyönyörű, igen jól táplált, egészséges borz rendszeres látogatója ennek a szórónak. Már többször találkoztam vele, éjszakai lesvadászataim során. Több vadász témájú forrás ( rengeteget lehet találni, de itt csak egy ami többre is hivatkozik ) ; https://forums.bowsite.com/tf/bgforums/thread.cfm?threadid=371021&forum=2 szól arról, hogy zöld, vagy vörös fény amivel érdemes éjszaka vadászni. Nos ez a borz a…
2025. 09. 12.
2025. 09. 12. Éjjel, kevéssel éjfél előtt egy körülbelül 24 méterre álló malacnak sikerült alá lőnöm úgy, hogy a 11 malacból álló, koca nélküli konda csupán enyhén megrebbent az íjlövés tompa zajától. Mint később kiderült, az irányzék 22,5 méterre volt beállítva, nem pedig 25-re, ahogyan gondoltam. (Éjszaka a lesen, koromsötétben lehetetlen látni az osztásokat az…
A vadászat előtti héten video üzemre állított kamera által felvett életkép komo…
A vadászat előtti héten video üzemre állított kamera által felvett életkép komoly inspiráló tényező tud lenni ahhoz, hogy a kényelmes, puha, meleg, pehelypaplanos ágyban töltött éjszakákhoz szokott magamfajta, "városi puhány", sötét erdőben egy fára felgallyazva, 10m magasságban, csupán fél négyzetméteren, éberen töltsön el 14-16 órát, a közelgő novemberi hétvégén várható, néhány fagyos éjszakán.
Úgy tűnik, hogy a mezőgazdasági területeket terményeit már learatták, a betakar…
Úgy tűnik, hogy a mezőgazdasági területeket terményeit már learatták, a betakarítás során elszóródott magok is elfogynak lassan, és a vadak visszakényszerülnek az erdőkbe. Ez a két bika, napnyugta után ugyan, de még bőven "lővilágnál" érkezett – ami szinte csodával határos ezen a vadászterületen – és több mint másfél órát volt látogatója ennek a szórónak.
