Similar Posts
Elérkezett az ebéd idő a konda számára.
Elérkezett az ebéd idő a konda számára. 2 napja volt itt, pár perces emberi tevékenység, amikor egy fél zsák makk érkezett ide, erre a szóróra, valamint a lesről ugyancsak 25m távolságra lévő és jól látható vízmosásos mélyedésbe. A kocák még mindíg óvatosak, bizalmatlanok, és még mindíg magas kockázatú helynek tekintik ezt a szórót. Ennek okán…
A jelenleg is szépen kialakított szóróm (vannak még tervek a fejlesztésre…),…
A jelenleg is szépen kialakított szóróm (vannak még tervek a fejlesztésre…), néhány nap szünet után ma ismét vendégül látta a már jól ismert nagy kondát. Az NDZ18 BigGreenScum01 kamera rögzítette legelőször őket, amint 4:57 perckor a kamera mögötti erdőrészből indulva átvonultak a dagonyán. Természetesen a makk-szóró volt a következő állomásuk, majd végül a szóróm által…
Hajnalban, 3:42 -kor két disznó érkezett a szóróra, majd kicsivel később megria…
Hajnalban, 3:42 -kor két disznó érkezett a szóróra, majd kicsivel később megriadva, sietve távoztak. Az ijedelem oka egy komoly méreteket mutató, középkorú kan érkezése, amely kényelmesen eltúrkált még jónéhány percen át.
Mivel az előző vadászati lehetőségem körülményei meglehetősen kedvezőtlen irány…
Mivel az előző vadászati lehetőségem körülményei meglehetősen kedvezőtlen irányt vettek, a korábbi szerződést már nem hosszabbítottam meg a 2025 -ös évre. Dénes, az előző területen szorgoskodó kinevezett vadőr, vadgazda közreműködésével sikerült a jelenlegi szállásom közvetlen közelébe egy másik területen vaádszati jogot szereznem. Ez a váltás az előzetes várakozásokat messze felülmúló módon sikerült. Ma az új…
Miért vonzódnak a szarvasfélék a gyógynövényes nyalósókhoz: Biológiai és vadgaz…
Miért vonzódnak a szarvasfélék a gyógynövényes nyalósókhoz: Biológiai és vadgazdálkodási szempontból A szarvasfélék, különösen a gímszarvas (Cervus elaphus) rendkívül fejlett ásványi anyag-kereső viselkedést mutatnak, amely összetett fiziológiai szükségleteken és evolúciós adaptációkon alapul. A modern tudományos kutatások egyértelműen bizonyítják, hogy az ásványi anyagok a szarvasok testtömegének mintegy 5%-át teszik ki, és kritikus szerepet játszanak az agancs…
Fiatal, másfél éves, másodfűs ( csapos ) gímbika egyedül
Fiatal, másfél éves, másodfűs ( csapos ) gímbika egyedül


